Civil Rights

Egyéb szabályok

Kérdés: 
1%-ot szeretnénk gyűjteni, eddig megfeleltünk a feltételeknek, mostantól mit kell tennünk?
Válasz: 

A feltételek az 1%-os felajánlásokról szóló törvény (a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény, a továbbiakban 1%-os törvény) módosításával a következőképpen változtak:

  • a felajánlások évének első napjához képest legalább két évvel korábbi nyilvántartásba vétel a feltétel minden szervezet esetében:, azaz az egyesületre, vagy alapítványra, illetőleg közalapítványra terjed ki a kedvezményezetti jog (tekintet nélkül arra, hogy közhasznú szervezet vagy sem), természetesen az egyházi szervezeteken és az egyéb, a törvényben felsorolt intézményeken kívül;
  • mindezt azzal a feltétellel, hogy a szervezet:
    • belföldi székhelyű és nyilatkozata szerint közhasznú tevékenységet végez;
    • továbbá alapszabálya, alapító okirata szerint közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt.

A kedvezményezetti feltételek fennállását igazolni kell. Az igazolásra az adóhatóság hívja fel a kedvezményezettet (azaz nem minden szervezetet, csak azt, amit legalább egy magánszemély megjelölt az adóbevallásában) minden év szeptember 1-ig. A feltételek fennállását a felhívástól számított 30 napon belül igazolni kell, ugyanakkor mulasztás esetén is van helye igazolásnak, a késedelem utólagos kimentésével.

FONTOS szabály, hogy a közhasznú tevékenység végzése nem jelenti azt, hogy a szervezetnek közhasznú minősítésű szervezetnek is kellene lennie. Ugyanis a 2011. évi CLXXV. törvény (civil törvény) szabályai szerint a szervezetek közhasznú minősítés nélkül is végezhetnek közhasznú tevékenységet (ebben az esetben a beszámolóhoz csatolt közhasznúsági mellékletet kivéve nem szükséges egyéb más formaságot betartani).

Kérdés: 
Fontos további változások az 1 %-os felajánlások gyűjtését illetően
Válasz: 

A regisztrációs kötelezettség

A felajánlott összegre igényt tartó szervezetnek az adóhatóságnál előzetesen regisztrálnia kell magát és igazolnia a kedvezményezetté válás feltételeit, valamint bejelenteni a kiutaláshoz szükséges adatokat (ezt elektronikusan lehet megtenni). A regisztrációs kérelem benyújtásának határideje a rendelkező évet megelőző év szeptember 30-a, ez a határidő viszont jogvesztő (ami azt jelenti, hogy amennyiben elmulasztja a szervezet, abban az esetben nem mentheti ki a mulasztását igazolással). A szervezet a nyilvántartásba vételt követő évben válik kedvezményezetté. A regisztrált szervezetek az adóhatóságtól technikai számot kapnak.

Pl. 2013. júniusában megalakult szervezet így 2016-ban válhat kedvezményezetté (ez lehet az első rendelkező nyilatkozat éve), úgy, hogy 2015. szeptember 30-áig regisztrálja önmagát elektronikusan és 2016-ban az adóhatóság felhívására igazolja a kedvezményezetti feltételeket.

FONTOS: azon szervezetek számára, amelyek 2014-ben igazolják a kedvezményezetti feltételeket, nem kötelező a regisztráció, mert a jogalkotó – átmeneti szabályként – a 2014. évre regisztrációval egyenértékű nyilatkozatként fogadja el azt is, ha a szervezet a kedvezményezetti feltételeket igazolja. Így az a szervezet, amelyiket a bíróság 2012. január elseje előtt vett nyilvántartásba (és egyébként a feltételeknek megfelel) kedvezményezett lehet.

A felajánlókkal kapcsolatos adatok megismeréséről

Fontos változás, hogy a kedvezményezett kérheti, hogy az adóhatóság térítésmentesen tájékoztassa a javára rendelkező - az adatszolgáltatás időpontjában - érvényes és érvénytelen, valamint el nem bírált nyilatkozatot tevők számáról, régiónkénti, megyénkénti, korcsoportonkénti megoszlásáról, az érvénytelenséget okozó okokról és azok arányáról.

Ez a módosítás vélhetően megkönnyíti a szervezetek és a felajánlók (illetve potenciális felajánlók) közötti kommunikáció tervezését.

Az átutalás szabályainak változása

A csőd- vagy felszámolási eljárás, kényszer-végelszámolás, az egyszerűsített törlési és a kényszertörlési eljárás alatt álló szervezet részére utalás nem teljesíthető.

A forrás felhasználásával kapcsolatos módosítások

A kedvezményezett az átutalást követő év december 31-éig köteles elszámolni az átutalt összeg felhasználásával, különválasztva a cél szerinti és működési költségeket, illetve egy évre előzetesen tervezni az esetleges tartalékképzést. Az ilyen módon fel nem használt (vagy tartalékba nem helyezett) összeget a kedvezményezett visszautalja az adóhatóságnak.

A kedvezményezett saját fenntartásával, működésével kapcsolatos költségek - a tartalékolás esetén ideértve a tartalékolást követő években felmerült, ilyen jellegű költségeket is - együttes összege a felhasználás évében nem haladhatja meg a felhasznált összeg huszonöt százalékát, de legfeljebb 25 millió forintot.

A kedvezményezett reklám és marketing célú tevékenységére fordított költségek együttes összege a felhasználás évében nem haladhatja meg a felhasznált összeg tíz százalékát, de legfeljebb 10 millió forintot.

Működési költségként határozza meg a törvény

  • a munkabért, egyéb személyi jellegű juttatást
  • a befektetett pénzügyi eszközök árfolyamveszteségét, a fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordítások, a pénzügyi műveletek egyéb ráfordításait, a részesedések, az értékpapírok, a bankbetétek értékvesztését
  • a visszafizetési kötelezettség nélkül átadott, pénzügyileg rendezett, véglegesen átadott pénzeszközök összegét
  • a székhely, a működési hely - kivéve, ha az valamely alapító, tag, vezető tisztségviselő, alkalmazott vagy ezek hozzátartozója által bármely jogcímen lakás céljára használt ingatlana is egyben - fenntartásával és működtetésével kapcsolatos költségeket, így különösen az ingatlan bérleti díját és a kedvezményezettet terhelő közműdíjakat
  • a postaköltséget, telefon- és internetszolgáltatás alapdíját
  • költségvetési szervek esetében a személyi és dologi juttatásokat